Gyergyó fogadta a Karácsonyi IT Meetupot

Az IT Plus Klaszter 2019-ben Gyergyószentmiklóson szervezte a már hagyományosnak számító Karácsonyi IT Meetupot. A rendezvény célja, hogy a Székelyföldről elszármazott, de ünnepkre hazatérő szakembereknek és az itthoni IT közösségnek biztosítsunk találkozási lehetőséget: egy olyan fórumot, ahol megoszthatják tapasztalataikat és tudásukat, ahol közösen gondolkodhatunk Székelyföld fejlődésének kitörési pontjain.

A találkozót a klaszter elnöke, Bihari Béla nyitotta meg, köszöntve a több mint 50 résztvevőt, majd átadta a szót az előadóknak: Gagyi Benedek szoftverfejlesztőnek a Cloudera-tól, Csató Lehel professzornak, Minier Zsolt szabadúszó programozónak, és végül Orbán Botond sr. szoftverfejlesztőnek a Toptal-tól. Az előadók többsége gyergyószentmiklósi származású, így még hangsúlyosabb a találkozó mondanivalója – hazahozni és szórni a tudást.

A rendezvény nem csak tartalmas, de jó hangulatú találkozó is volt egyben, ezt segítette az előadásokat követő pezsgőköszöntő, a jó bor és a finom vacsora is.
A rendezvényt a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatta. Köszönet érte!

A pandémia miatt a 2020-as találkozó elmaradt, de 2021-ben újra megszervezzük a találkozót, ezúttal Csíkszeredában.
Eseményeinket követheted Facebook oldalunkon vagy a www.digitalisszekelyfold.ro honlapon! Légy résen!

BUÉK!

Scroll to Top
Scroll to Top