A Digitális Székelyföld Konferencia Erdély legnagyobb magyar nyelvű szakmai fóruma az IT területén. Töretlen lendülettel innoválja, erősíti és motiválja a helyi szakmai közösséget. Évről évre hazai és határon túli szakemberek mutatják be a digitális tér újdonságait, sikeresen működő innovatív modelleket és gyakorlati alkalmazásokat.
Hatékonyság 2.0
Hosszú időn keresztül az emberi fejlődés alapja az volt, hogy az emberek tanították egymást. A tanulás során az új generációk rájöttek a dolgok hiányosságaira, és képesek voltak javítani az eredeti folyamatokon, így váltak egyre hatékonyabbá. A gépek és szoftverek azonban nem rendelkeztek ezzel a képességgel. Programozásuk, működésük és hatékonyságuk az emberi beavatkozástól függött.
Ma azonban olyan technológiai forradalom küszöbén állunk, ahol a mesterséges intelligencia (AI), a nagy nyelvi modellek (LLM) és a gépi tanulás (ML) révén egy olyan korszakba lépünk, amelyben a szoftverek és algoritmusok képesek önállóan tanulni, fejlődni, újraírni és optimalizálni magukat. Már csak az a kérdés, hogy ezeket az új technológiákat, hogyan állíthatjuk annak szolgálatába, hogy még hatékonyabbá tegyük az ipari-, üzleti-, fejlesztési- és menedzsment-folyamatainkat.
Az idei Digitális Székelyföld Konferencián olyan témakörök kerülnek fókuszba, mint az ipari automatizálás és robotika, a mesterséges intelligencia alkalmazásai, a kiberbiztonság, az IT egészségügyben történő alkalmazásával kapcsolatos aktuális projektek és kutatások. Szó lesz új technológiai trendekről, illetve arról, hogy hogyan tehetjük még hatékonyabbá (szoftver)fejlesztési folyamatainkat. Beszélünk a helyi vállalkozások és önkormányzatok fejlesztésének lehetőségeiről a digitalizáció eszközei által, és mint mindig, most is hangsúlyos szerepet kap konferenciánkon az oktatás.
Találkozzunk a konferencián!
Látogass el a Digitális Székelyföld Konferencia honlapjára, ahol megtalálod a programot, előadóink bemutatkozását és természetesen jegyet is válthatsz!
További hasznos információkért kövesd a konferenciát Facebookon és LinkedIn-en! Hamarosan megtalász a FestivApp-on is!