„Kis- és középvállalkozások versenyképességének növelése és üzleti fejlesztése korszerű informatikai megoldások által”

Több mint 40 vállalkozó vett részt az IT Plus Klaszter és a Központi Regionális Fejlesztési Ügynökség által partnerségben szervezett „Kis- és középvállalkozások versenyképességének növelése és üzleti fejlesztése korszerű informatikai megoldások által” szemináriumon, melyre március 31.-én került sor a csíkszeredai Fenyő Szálló Salvia konferencia termében.

Az IT Plus Klasztert, annak küldetését, valamint két aktuális projektjét, a „Digitális Székelyföld” és a „Design Bank” projekteket Kozma István alelnök mutatta be. A klasztertagok közül előadást tartott Rácz Attila, a Magic Solutions Kft vezetője, aki a vállalat bemutatása mellett kitért az IT&C piac aktuális helyzetére, illetve ezen belül a kereslet-kínálat találkozásának működésére. Bihari Béla, a Gnome Design Kft. vezetője a KLUSA nevű, web-alapú szoftvert mutatta be, mely komplex projektmenedzsment megoldást nyújt vállalatok számára. Miklós Ervin, a klaszter alelnöke, “Angyal vagy démon” hasonlatból kiindulva tartott előadást az IT&C és technológia szerepéről a vállalkozások életében, annak pozitív és esetleges negatív kihatásairól. Jancsó Ernő a SimanIT IBS Kft képviseletében bemutatta a Platon Online platformot, mely az alkalmazottak kompetenciáit fejlesztő online oktatási program.

A szeminárium keretén belül az Ügynökség képviselői bemutatták az aktuális pályázati kiírásokat, melyek finanszírozási lehetőségeket kínálnak a vállalkozásoknak, többek között IT&C termékek beszerzésére, az informatikai infrastruktúra fejlesztésére. Bemutatásra került a vállalatok támogatásával és tanácsadásával foglalkozó, nemzetközi partnerkapcsolatok létrejöttét elősegítő Enterprise Europe Network hálózat is. Az Európai Unió által kezdeményezett és kidolgozott hálózatba több mint 50 országban megközelítőleg 600 regisztrált szervezet van, melyek ingyenesen részesülhetnek az EEN által nyújtott szolgáltatásokban.

A rendezvényről a Központi Regionális Fejlesztési Ügynökség honlapján is olvashatunk:
http://www.adrcentru.ro/Detaliu.aspx?t=COMComunicate&eID=1874

Scroll to Top
Scroll to Top