5 éves fennállását ünnepli a klaszter menedzsmentjét ellátó IT Plus Egyesület, mely jelen pillanatban 28 informatikai vállalkozást képvisel. Bihari Béla, az egyesület elnökének elmondása alapján az elmúlt év bizonytalanságai után időszerű az újrakezdés, azt szeretnénk, hogy ez az új lendület előrelépést jelentsen a klaszter életében.
A 2014-ben Európai Uniós forrásokból alakult IT Plus Klaszter ügyvezetését az egyesület 2016-ban vette át a Csíki Vállalkozók Egyesületétől. Az elmúlt öt év portfóliója számos olyan gazdasági, szakmai és oktatási programot foglal magába, mellyel minden nagyobb székelyföldi városban voltunk már a digitalizáció szószólói, ugyanakkor határokon túlra is nyitottunk a lehetőségek irányába. A klaszter legfontosabb éves rendezvénye a Digitális Székelyföld Konferencia, melynek 8. kiadása 2022 tavaszán kerül megszervezésre. Továbbra is megrendezésre kerülnek az Észműves Sátrak, az IT Meetupok, ezen belül is a hagyományos Karácsonyi IT Meetup, de szervezünk továbbra is képzéseket, konferenciákat, gazdasági/IT fórumokat, és fiataloknak, egyetemistáknak szóló programokat is, mindezt egy új, összehangolt oktatási stratégiával.
A rövid- és középtávú tervek kivitelezését az újonnan megbízott ügyvezető, Derzsi László hivatott összehangolni. Szerinte első és legfontosabb cél, hogy egy középtávú stabilitást, konszolidációt biztosítsunk a klaszternek, úgy szervezetit, mint finanszírozásit. Ennek egyik pillére a korábbi rendevények továbbvitele, második pillér pedig az oktatási programok kiterjesztése, melyek továbbra is kulcsfontosságúak a klaszter és az IT vállalkozások életében. Fontos a jó szakemberek képzése és itthon tartása, ennek feltétele pedig az elérhető, minőségi oktatás és a bizalom megerősítése a székelyföldi IT vállalkozások irányába. Ennek értelmében az új oktatási portfólióba olyan programok kerülnek be, melyeket a székelyudvarhelyi partnerük, a u-Hub IT közösség, élén Simon Károly alelnökünkkel, már évek óta sikeresen működtet. Szó van többek közt egyetemistáknak szervezett mentorprogramról, posztgraduális képzésekről, középiskolásoknak szóló junior mentorprogramról. Bővül a rendezvények portfóliója is, többek közt digitális kalákával, mely a helyi civil szervezetek fele nyitna, és mentortáborokkal, melyek a fiatalokat célozná elsősorban. Gyakorlatilag tehát a már sikeresen kipróbált programokat veszi át a klaszter és valósítja meg több székelyföldi városban.
“Első lépésként egy többállomásos találkozót tervezünk több székelyföldi városban, hogy a klasztertagok és az érdeklődő vállalkozások is részt vegyenek a közös út megtervezésében. A közös kapcsolódási pontok, igények megfogalmazásáért szervezzük ezt a fórumot, és nyitottak vagyunk javaslatokra, új ötletekre is”, üzeni Derzsi Laci, az új ügyvezető.